Mk 8,31–38
Jézus először beszél arról, ami rá vár. Péter először hallja.
Péter válasza „emberi dolog”. A kijelentés első része sokkolja, a másodikat (Jézus feltámad) már nem hallja meg.
Emberi: „a mi Mesterünk, aki olyan jó… vele ez nem történhet meg”; vagy „mi lesz velünk, ha…” – Jézusra (itt most) mint emberre tekint.
De: Péter nemrég tett bizonyságot, hogy „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”. A korabeli zsidó tanítás: a Messiás győzelmes Király lesz, nem szenvedhet. Erre is gondolhatott Péter. Jézus erre is azt mondja: emberi tanítás.
Emberi tanítások, várakozások szemben állnak Isten tervével, akaratával, tehát a Sátán áll mögöttük.
Itt Istennek a megváltásra készített tervét vonja kétségbe. „Veled ez nem eshet meg” – „Jézus nem halhat meg a bűnös emberért”. Ha így történt volna, mindenki elveszne. Ezt akarja az „embergyilkos”.
Mindezt Péter jó szándékán (emberi szeretetén, barátságán) keresztül teszi. A saját „jó szándékunkat” egyeztetnünk kell Isten akaratával – elsősorban Isten Igéje alapján.
Jézus „megfordult és a tanítványaira tekintett”.
Péter külön állt volna a többi tanítványtól? Jellemző volt rá: „ha mindenki megbotránkozik benned, én soha”.
Vitatkozik Isten Fiával. A jobban tudása is jellemző rá, bár egyszer már le tudta győzni („a te szavadra mégis kivetem a hálót”).
Ami jellemző rám, hozzám nőtt, az én gondolkodásom, amiről azt gondolom, hogy „ez vagyok én”, az az én életem (pszükhé, 35. vers). Magam döntöm el a dolgaimat, mert „ez természetes”. Ezt kell megtagadnom, ha Jézus után akarok menni.
Péternek is le kellett tenni azt, hogy a maga feje után menjen.
A magam megtagadása (halálba adása) szenvedés – kereszt, amit naponként fel kell vennem. Reggelenként az első gondolataim gyakran arról szólnak, hogy ma ezt fogom tenni, azt fogom tenni… a saját fejem szerint. Már ezt is meg kell tagadnom.
„Aki meg akarja tartani az életét, elveszti azt”: nem marad más számára, mint a testi halál, amikor „semmit sem vihet magával”, amit itt megtartott, összegyűjtött, felépített stb.
Ez arra is vonatkozik, aki megtért, bűnbocsánatot kapott, de bizonyos dolgokat megtart, nem engedi, hogy abban Isten átalakítsa a gondolkodását, céljait.
„Aki elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megtalálja azt.”
Elvesztem a „pszükhémet” (amiről azt gondolom, hogy „ez vagyok én”, „ettől vagyok ember”), és megtalálom azt (felismerem, hogy ez az élet, most lettem igazán ember: Isten képe és képviselője).
Kizárólag „énértem és az evangéliumért”. Másért is odaadhatja magát az ember (bálványokért, eszmékért, szenvedélyekért), de akkor nem fogja „megtalálni azt”. Megnyerheti „a világot” (ld. démoni diktátorok, pénzeszsákok), de ő maga elvész.
„Mit adhat az ember váltságul a lelkéért?” – Semmit, de Jézus megadta a váltságot az én lelkemért. Ezért (is) tartozom neki az életemmel.
„Aki szégyell engem”…
Összefüggés az előzőekkel: ha a saját céljaimat (ha nagyon fontosnak tartom) elérem azon az áron is, hogy bolondnak tarthatnak, miért nem vállalom ezt Jézusért és az evangéliumért? Ki nekem a fontos, elvesztettem-e az életemet?
„E parázna és bűnös nemzetség előtt”: a mai nemzedékre még inkább igaz. Annál erősebb a figyelmeztetés, hogy valljuk meg Krisztust. „Vagy hallják, vagy nem hallják” – de aki meghallja, és kijön a bűnből, mert a bűn legyőzője hívja, az szintén „megtalálja az életet”.